Az utolsó éjszaka joga (18) - Hadházi László önálló estje - Balatonfüred

Bemutatkozás

Hazánk egyik legkedveltebb humoristája, Hadházi László egy egészen különleges előadással örvendezteti meg a balatonfüredi közönséget 2024. július 20-án. Az eseménynek a Balaton Szabadidő- és Konferenciaközpont ad otthont, a belépés pedig korhatárhoz kötött, ugyanis csak 18 éven felülieknek ajánláják a produkciót. Az előadás "Az utolsó éjszaka joga" címet viseli, ami már önmagában enged következtetni arra, hogy várhatóan kényes témákat is feszeget is majd a humorista.

Az eseményt keresleti alapon árazzák!


Hadházi László

Hadházi László az egyik legnépszerűbb magyar humorista, egyike azoknak, akik hazai viszonylatban a legrégebb óta vannak a pályán, hiszen már több, mint 30 éve tevékenykedik a stand up világában.. Eleinte rádiós szerepléseiről volt híres, a 90-es évek végén pedig a Danubius Rádióban és a Sláger Rádióban is dolgozott, majd saját reggeli műsort vezetett a Juventus Rádióban.

Állandó fellépője a Godot Dumaszínház társulatának, már egészen a megalapítás óta, valamint rendszeresen szerepel a Showder Klubban és a Rádiókabaréban is. 2008-ban Bonbon díjat nyert, 2011-ben pedig az humoristájának járó Karinthy-gyűrűvel tüntették ki.


Megközelítés

A Balaton Szabadidő- és Konferenciaközpont Balatonfüred belvárosában található és mind autóval, mind tömegközlekedéssel nagyon egyszerűen megközelíthető. Az esemény helyszínén ingyenes a parkolás, a legközelebbi buszmegállóhoz pedig 1 perc sétával eljuthatnak a résztvevők.

Időpont

júl. 20.
22:00-23:30
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Árak

Egész évben
Belépőjegyek
6 190 Ft-tól

Helyszín jellemzői

Általános

  • Akadálymentesített
  • ATM a közelben: 1.3 km
  • Beszélt nyelvek: magyar

Helyszíni szolgáltatások

  • Mosdó

Parkolás

  • Saját parkoló: Ingyenes
  • Parkoló jellege: Közterület

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 800 m
  • Távolság buszmegállótól: ‹ 50 m